2018. szeptember 8., szombat

Plecsnivadászatra fel! - Nyár (2018)

Olvass velem! Teljesíts velem! - Ez alkalommal is belevetettem magam a nyári kitüntetés gyűjtésbe. Sokszínű kihívások, különböző vagy éppen hasonló témájú könyvek. De az élmény garantált. Hogy pozitív vagy negatív az már egyénfüggő.



Ismét visszatértem, azonban féléves távollétemet tulajdonképpen semmi helytálló indokkal nem tudom magyarázni, így csak sűrű bocsánatkérések közepette bele is kezdek a cikk írásába. Remélem velem tartotok.

Sajnálatos módon az utóbbi több mint fél évben az iskola majd az olvasási válság elfajulása miatt jóval kevesebbet tudtam olvasni, mint azt az év elején elterveztem. De igyekeztem kihasználni a nyár adta lehetőségeket, és ami még fontosabb, az az, hogy szeptembertől majd a hétvégék is sokkal nagyobb jelentőséggel fognak bírni. De mégis a legjobbnak látom, ha végre befogom a számat és a lényeget mondom csak el.

Lássuk mik voltak azok a kitüntetések amiket ezen a nyáron a magaménak tudhatok:

  • Olvassuk el a Rád hangolva c. könyvet!
  • Romantikus június 2018
  • Olvassuk el Krystal Sutherland: A szerelem kémiája c. könyvét!
  • Magyar írók külföldi álnévvel
  • Dream válogatás 2.


🌊Olvassuk el a Rád hangolva c. könyvet!


Jen Klein: Rád hangolva
A kihívás lényege, ahogy a cím is mondja, elolvasni Jen Klein könyvét, ami a Rád hangolva címet viseli. A kihívás teljesítéséhez írni kell egy minimum 5 mondatos értékelést a könyvről, illetve hozni kell egy kedvenc idézetet a könyvből.
Jelentkezés vége: 2018. október 16., 18:10
Kihívás vége: 2018. október 16., 18:10

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. július 29.




🌊Romantikus június 2018


Ez egy tematikus kihívás, amit 2018-ban minden hónaphoz @Nikolett0907 készített el és felügyelte, hogy mindenki rendre megkaphassa a kitüntetését.
Tömören, a kihívás lényege, hogy az adott hónapban, jelen esetben a június, el kellett olvasni az előző hónap legolvasottabb könyvét, ami itt Kristen Callihan: Idol című könyve volt. E mellé még szükségeltetett elolvasni 3db romantikus címkébe tartozó könyvet is. Azonban, ha nem olvastad az előző hónap sztárkönyvét, akkor most megtehetted, és így már csak 2db másik könyvet kellett elolvasnod, ami szintén romantikus címkés. Szerencsére Nikolett figyelt másokra is, akik mondjuk nem szeretnék elolvasni az Idol-t, akkor 4db címkés könyvet kellett hozniuk, aminek az olvasási ideje júniusra esik. 
Ezek a kikötések ugyanúgy érvényesek voltak júliusban és augusztusban is, csak a hónap sztárkönyve változott.
Elég csak csillagokkal értékelni a hónaphoz olvasott könyveket, amik lehettek újraolvasások is, így egy abszolút teljesíthető kihívásról beszélhetünk.
Jelentkezés vége: 2018. június 29., 23:59
Kihívás vége: 2018. június 30., 23:59
FIGYELEM! A kihívás már lejárt!

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 1.

Én ezekkel a könyvekkel teljesítettem a kihívást:
Kelly Oram: Sz mint szűz
 
Jen Klein: Rád hangolva
Adi Alsaid: Soha mindig néha
Miranda Kenneally: Becsavart szerelem

🌊Olvassuk el Krystal Sutherland: A szerelem kémiája c. könyvét!


Krystal Sutherland: A szerelem kémiája
Roppant egyszerű feltételei voltak ennek a kihívásnak is. A lényeg az, hogy a kihívás ideje alatt kell elolvasni a megadott könyvet. Ezt elég csak csillagokkal értékelni. Bármilyen nyelvű olvasást elfogad a kihívásgazda.
Jelentkezés vége: 2019. május 18., 11:55
Kihívás vége: 2019. május 20., 11:55

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 30.



🌊Magyar írók külföldi álnévvel


Ehhez a kihíváshoz 1 darab könyvet szükséges elolvasni, aminek az írója, ahogy a kihívás címe is mondja, külföldi álnevet visel. Rengeteg ilyen könyv van, például:
  • Carrie Cooper: A szemtanú
  • Sam Wilberry: Cage
  • Helena Silence: Enigma
  • Kae Westa: A démon és a papnő
  • Lylia Bloom: Védtelenül
  • stb.
A teljesítéshez fel kell tenni a könyvet a polcra, amit külön a kihíváshoz hoztak létre. Innen akár böngészni is lehet egész nyugodtan. Elég csillagokkal értékelni a könyvet, illetve hozzászólásban még le kell írni, hogy az adott íróról/írónőről tudtad-e, hogy magyar, még mielőtt elkezdted volna olvasni a kiválasztott könyvet.

Spirit Bliss: A múlt árnyai
Én Spirit Bliss könyvével teljesítettem a kihívást. Mielőtt olvastam volna a könyvét, már tudtam, hogy magyar, ugyanis az egyik barátnőmnek kölcsönadtam, aztán olvastam el én. Valamiért utána néztem az írónőnek, és akkor derült ki, hogy ő is magyar, akárcsak én.

2017. október 7. és 28. között olvastam, ekkor még szerencsére nem tartott az olvasási válság. Előtte és utána is sikerült olvasnom.

Jelentkezés vége: 2018. szeptember 24., 23:59
Kihívás vége: 2018. szeptember 24., 23:59

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 30.

🌊Dream válogatás 2.


Ez már a második forduló, olyan nagy sikernek örvendett az első. Nagyon egyszerű ez a kihívás is. A lényeg, hogy a Maxim kiadó ilyen jelzéssel (Dream válogatás) ellátott könyvét kell elolvasni, abból is kettőt. Elég itt is a csillagos értékelés.
Jelentkezés vége: 2020. június 1., 00:00
Kihívás vége: 2020. június 1., 00:00

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 30.

Én ezekkel a könyvekkel teljesítettem a kihívást:
Adi Alsaid: Soha mindig néha
Krystal Sutherland: A szerelem kémiája

2018 nyarán én ezeket a kihívásokat teljesítettem sikeresen, zömüket augusztusban. Igyekszem ősszel is aktívan részt venni kihívásokon és teljesíteni is azokat. Kapjanak nagyobb jelentőséget a hétvégék!
November végén ismét jelentkezem majd egy ilyen bejegyzéssel, addig is keressetek ti is sok olvasós kihívást, élvezzétek a hétvégéket és a jó könyveket!
Jó olvasást és szép vasárnapot mindenkinek!😋