2018. szeptember 8., szombat

Plecsnivadászatra fel! - Nyár (2018)

Olvass velem! Teljesíts velem! - Ez alkalommal is belevetettem magam a nyári kitüntetés gyűjtésbe. Sokszínű kihívások, különböző vagy éppen hasonló témájú könyvek. De az élmény garantált. Hogy pozitív vagy negatív az már egyénfüggő.



Ismét visszatértem, azonban féléves távollétemet tulajdonképpen semmi helytálló indokkal nem tudom magyarázni, így csak sűrű bocsánatkérések közepette bele is kezdek a cikk írásába. Remélem velem tartotok.

Sajnálatos módon az utóbbi több mint fél évben az iskola majd az olvasási válság elfajulása miatt jóval kevesebbet tudtam olvasni, mint azt az év elején elterveztem. De igyekeztem kihasználni a nyár adta lehetőségeket, és ami még fontosabb, az az, hogy szeptembertől majd a hétvégék is sokkal nagyobb jelentőséggel fognak bírni. De mégis a legjobbnak látom, ha végre befogom a számat és a lényeget mondom csak el.

Lássuk mik voltak azok a kitüntetések amiket ezen a nyáron a magaménak tudhatok:

  • Olvassuk el a Rád hangolva c. könyvet!
  • Romantikus június 2018
  • Olvassuk el Krystal Sutherland: A szerelem kémiája c. könyvét!
  • Magyar írók külföldi álnévvel
  • Dream válogatás 2.


🌊Olvassuk el a Rád hangolva c. könyvet!


Jen Klein: Rád hangolva
A kihívás lényege, ahogy a cím is mondja, elolvasni Jen Klein könyvét, ami a Rád hangolva címet viseli. A kihívás teljesítéséhez írni kell egy minimum 5 mondatos értékelést a könyvről, illetve hozni kell egy kedvenc idézetet a könyvből.
Jelentkezés vége: 2018. október 16., 18:10
Kihívás vége: 2018. október 16., 18:10

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. július 29.




🌊Romantikus június 2018


Ez egy tematikus kihívás, amit 2018-ban minden hónaphoz @Nikolett0907 készített el és felügyelte, hogy mindenki rendre megkaphassa a kitüntetését.
Tömören, a kihívás lényege, hogy az adott hónapban, jelen esetben a június, el kellett olvasni az előző hónap legolvasottabb könyvét, ami itt Kristen Callihan: Idol című könyve volt. E mellé még szükségeltetett elolvasni 3db romantikus címkébe tartozó könyvet is. Azonban, ha nem olvastad az előző hónap sztárkönyvét, akkor most megtehetted, és így már csak 2db másik könyvet kellett elolvasnod, ami szintén romantikus címkés. Szerencsére Nikolett figyelt másokra is, akik mondjuk nem szeretnék elolvasni az Idol-t, akkor 4db címkés könyvet kellett hozniuk, aminek az olvasási ideje júniusra esik. 
Ezek a kikötések ugyanúgy érvényesek voltak júliusban és augusztusban is, csak a hónap sztárkönyve változott.
Elég csak csillagokkal értékelni a hónaphoz olvasott könyveket, amik lehettek újraolvasások is, így egy abszolút teljesíthető kihívásról beszélhetünk.
Jelentkezés vége: 2018. június 29., 23:59
Kihívás vége: 2018. június 30., 23:59
FIGYELEM! A kihívás már lejárt!

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 1.

Én ezekkel a könyvekkel teljesítettem a kihívást:
Kelly Oram: Sz mint szűz
 
Jen Klein: Rád hangolva
Adi Alsaid: Soha mindig néha
Miranda Kenneally: Becsavart szerelem

🌊Olvassuk el Krystal Sutherland: A szerelem kémiája c. könyvét!


Krystal Sutherland: A szerelem kémiája
Roppant egyszerű feltételei voltak ennek a kihívásnak is. A lényeg az, hogy a kihívás ideje alatt kell elolvasni a megadott könyvet. Ezt elég csak csillagokkal értékelni. Bármilyen nyelvű olvasást elfogad a kihívásgazda.
Jelentkezés vége: 2019. május 18., 11:55
Kihívás vége: 2019. május 20., 11:55

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 30.



🌊Magyar írók külföldi álnévvel


Ehhez a kihíváshoz 1 darab könyvet szükséges elolvasni, aminek az írója, ahogy a kihívás címe is mondja, külföldi álnevet visel. Rengeteg ilyen könyv van, például:
  • Carrie Cooper: A szemtanú
  • Sam Wilberry: Cage
  • Helena Silence: Enigma
  • Kae Westa: A démon és a papnő
  • Lylia Bloom: Védtelenül
  • stb.
A teljesítéshez fel kell tenni a könyvet a polcra, amit külön a kihíváshoz hoztak létre. Innen akár böngészni is lehet egész nyugodtan. Elég csillagokkal értékelni a könyvet, illetve hozzászólásban még le kell írni, hogy az adott íróról/írónőről tudtad-e, hogy magyar, még mielőtt elkezdted volna olvasni a kiválasztott könyvet.

Spirit Bliss: A múlt árnyai
Én Spirit Bliss könyvével teljesítettem a kihívást. Mielőtt olvastam volna a könyvét, már tudtam, hogy magyar, ugyanis az egyik barátnőmnek kölcsönadtam, aztán olvastam el én. Valamiért utána néztem az írónőnek, és akkor derült ki, hogy ő is magyar, akárcsak én.

2017. október 7. és 28. között olvastam, ekkor még szerencsére nem tartott az olvasási válság. Előtte és utána is sikerült olvasnom.

Jelentkezés vége: 2018. szeptember 24., 23:59
Kihívás vége: 2018. szeptember 24., 23:59

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 30.

🌊Dream válogatás 2.


Ez már a második forduló, olyan nagy sikernek örvendett az első. Nagyon egyszerű ez a kihívás is. A lényeg, hogy a Maxim kiadó ilyen jelzéssel (Dream válogatás) ellátott könyvét kell elolvasni, abból is kettőt. Elég itt is a csillagos értékelés.
Jelentkezés vége: 2020. június 1., 00:00
Kihívás vége: 2020. június 1., 00:00

Kitüntetés átvételének ideje: 2018. augusztus 30.

Én ezekkel a könyvekkel teljesítettem a kihívást:
Adi Alsaid: Soha mindig néha
Krystal Sutherland: A szerelem kémiája

2018 nyarán én ezeket a kihívásokat teljesítettem sikeresen, zömüket augusztusban. Igyekszem ősszel is aktívan részt venni kihívásokon és teljesíteni is azokat. Kapjanak nagyobb jelentőséget a hétvégék!
November végén ismét jelentkezem majd egy ilyen bejegyzéssel, addig is keressetek ti is sok olvasós kihívást, élvezzétek a hétvégéket és a jó könyveket!
Jó olvasást és szép vasárnapot mindenkinek!😋

2018. január 28., vasárnap

K(r)i|mit olvas? #1

Krimit olvass! - Üdv újra! Visszatértem, sajnos két hét kihagyás után. Egy kissé szégyenkezve vallom be, hogy semmi különösebb indokom nincs, amiért elmaradt az utóbbi időben az ígért vasárnapi bejegyzés. Ezt sajnos pótolni nem tudom, viszont igyekszem bevezetni, szokássá tenni, hogy minden vasárnapra legyen egy bejegyzés.

No de, térjünk is rá a lényegre. Mai bejegyzésemben egy új sorozatot indítanék el, amennyiben meglesz az iránta való érdeklődés. (Értsd: reakciók hozzászólás és kedvelés tekintetében, illetve olvasottság.)
A bejegyzéssorozat lényege, hogy mások által kedvelt krimiket ajánlok olvasásra. Valóban, ez nem túl bonyolult, maga a téma reményeim szerint kedvelt lesz, és bízom benne, hogy mindenki talál majd magának valót a felsorolt könyvek között.

Kezdjünk is bele.➨


Agatha Christie: Gyilkosság az Orient expresszen (Hercule Poirot 10.)

Fülszöveg: Néhány ​óra múlva felébredt, vagyis inkább felriadt. 
Tudta, hogy mi ébresztette fel: egy hangos nyögés, szinte kiáltás, valahonnan egészen közelről. És a következő pillanatban harsányan megszólalt egy csengő. 
Poirot felült, és meggyújtotta a lámpát. Most vette észre, hogy a vonat áll. Valószínűleg egy állomás. 
A kiáltás megijesztette. Emlékezett rá, hogy a szomszéd fülke Ratchetté. Felkelt, és kinyitotta az ajtót, éppen akkor, amikor a kalauz végigsietett a folyosón, és bekopogott Ratchett ajtaján. Poirot résnyire nyitva hagyta az ajtót, és figyelt. A kalauz még egyszer kopogtatott. Megszólalt egy csengő, és egy távoli fülke ajtaja fölött kigyulladt egy lámpa. A kalauz hátrapillantott. Ebben a másodpercben megszólalt egy hang a szomszéd fülkében franciául: 
Semmi baj. Tévedtem. 
Rendben van, monsieur. 
A kalauz elsietett, és bekopogott azon az ajtón, amely fölött égett a lámpa. 
Poirot megkönnyebbült szívvel visszabújt az ágyba, és eloltotta a villanyt. De előbb még megnézte az óráját. Nulla óra harminchét perc volt.

@gybarbii rövid véleménye: "Szerintem a legjobb AC-krimi, és egyben a legképtelenebb gyilkosság."
Értékelése: itt olvasható.
Kiemelt értékelés: @gabiica-é, amit itt olvashattok.

A könyv helyzete molyon:
21. legjobb krimi könyv a molyok értékelése alapján.
Molyok értékelése és csillagozása alapján: 94%
Összes olvasás: 3284
Ennyiszer kapott 5 csillagot: 777
Ennyiszer kapott 0.5 csillagot: 0

Agatha Christie: Tíz kicsi néger

Fülszöveg: Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol… A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak? 
A bűnügyi regény koronázatlan királynőjének talán legjobb, leghíresebb művét tartja kezében az olvasó.

@Böngyör6 értékelése: itt olvasható.
Kiemelt értékelés: @Algernon-é, amit itt olvashattok.

A könyv helyzete molyon:
10 legjobb krimi könyv a molyok értékelése alapján.
Molyok értékelése és csillagozása alapján: 95%
Összes olvasás: 5770
Ennyiszer kapott 5 csillagot: 1653
Ennyiszer kapott 0.5 csillagot: 1

Edgar Wallace: A zöld íjász

Fülszöveg: A Zöld íjász, egy angliai kastély középkori kísértete – feltámad és igazságot oszt. Abe Bellamy, a gonosz lelkű és bűnökkel terhelt amerikai milliomos a bosszúhadjárat végső elítéltje, előbb azonban cinkostársait találják holtan szívükben egy zöld nyílvesszővel. A gonosz lelkű aggastyán eltorlaszolja magát várában, fogságban tartja mindazokat, akiket ellenségeinek vél, de hasztalan, sorsát ő sem kerülheti el. A rejtélyes, izgalmakkal teli történet hátterében egy sokat szenvedett ember áll, aki eltűnt anyját keresi és közben elégtételt vesz szenvedéseiért.

@Angara értékelése: "egyik legjobb munkája! :)"
Kiemelt értékelés: @Navi-é, amit itt olvashattok.

A könyv helyzete molyon:
Molyok értékelése és csillagozása alapján: 85%
Összes olvasás: 170
Ennyiszer kapott 5 csillagot: 30
Ennyiszer kapott 0.5 csillagot: 0

Sophie Hannah: Idegen arcocska (Spilling Bűnügyi osztálya (CID) 1.)

Fülszöveg: A gazdag, angol számítógépes játékfejlesztő felesége, Alice Fancourt, miután férjére hagyja kéthetes kisbabáját, rádöbben, hogy távollétében a gyermekét kicserélték. A bölcsőben egy idegen gyermek alszik. Simon Waterhouse nyomozót elbűvöli a megtört anya kecses szépsége, és felettesei rosszallásától kísérve veti bele magát az ügybe egészen addig, míg Alice és a csecsemő is eltűnik… A hallatlanul izgalmas lélektani krimibe szerelmi és féltékenységi szálak is szövődnek.

@Tunderke66 rövid véleménye: "Sophie Hannah könyveit szeretettel ajánlom! Amiért imádom, az a két szálon (rendőrség és civil) futtatott történet, illetve az az érzés, hogy az elején nem értesz semmit, majd azt hiszed mindent, majd rájössz, hogy a közelében sem voltál a megoldásnak sehol. Fantasztikus történetvezetés, izgalmas, szinte letehetetlen. Sajnos méltatlanul mellőzött krimik. A rendőrségi szál miatt célszerű sorban olvasni őket, úgyhogy az Idegen arcocska az első^^"
Értékelése: nincs, a rövid véleménye megfelel értékelésnek.
Kiemelt értékelés: @mate55-é, amit itt olvashattok.

A könyv helyzete molyon:
Molyok értékelése és csillagozása alapján: 67%
Összes olvasás: 174
Ennyiszer kapott 5 csillagot: 7
Ennyiszer kapott 0.5 csillagot: 0

Dean R. Koontz: Rettegés

Fülszöveg: Ne nézz le, mert csapdába kerültél. Egy gyönyörű, rémült nő társaságában. Egy elhagyatott felhőkarcoló negyvenkettedik emeletén. Nyomodban a pszichopata gyilkos, akit Hentesnek becéznek. Ne nézz le, mert valamikor hegymászó voltál ugyan, de egy hatalmas esés óta beteg az egyik lábad és különben is rettegsz a magasságtól. Ne nézz le, mert a Hentes már lemészárolta a biztonsági őröket és kikapcsolta a lifteket. A lépcsőházat megfigyelés alatt tartja és csak egyetlen út marad a számotokra. Ne nézz le, mert iszonyatos mélység bámul vissza rád.

@Gabetto rövid véleménye: "Én kedvelem Koontz-ot, még ha sokan nagyon klisésnek is ítélik, és inkább King-et favorizáják vele szemben. Lehet, hogy nem csinál akkora csavarokat, viszont az én (egyáltalán nem etalon) ízlésemnek megfelelően ő nem nyúzza, húzza a regényei történéseit annyira, mint 'Király' úr. Pörgős, filmszerűen látod magad előtt az egészet, izgalmas."
Értékelése: nincs, a rövid véleménye megfelel értékelésnek.
Kiemelt értékelés: @Lunemorte-é, amit itt olvashattok.

A könyv helyzete molyon:
Molyok értékelése és csillagozása alapján: 76%
Összes olvasás: 152
Ennyiszer kapott 5 csillagot: 19
Ennyiszer kapott 0.5 csillagot: 0

Sajnos ebbe a bejegyzésbe csak 5 könyv fért bele, ha esetleg szeretnél még egy ajánlót, akkor hagyj nyomot magad után (értsd: hozzászólás, kedvelés). Ha szeretnél, ajánl nyugodtan pár könyvet, szívesen olvasok róla egy rövid véleményt, ami akár még be is kerülhet a következő részbe.
Köszönöm, hogy velem tartottál ma is, a hosszú kihagyás ellenére. Remélem tudtam valami olyat ajánlani, ami felkeltette az érdeklődésedet.
Legyen további szép estéd, gyönyörű heted és ne felejts el olvasni se!😉

2018. január 7., vasárnap

Újévi fogadalmak Book Tag - avagy Book Tag-ekre fel! #4

Újévi fogadalmak - Üdv. mindenkinek! Ismét itt vagyok, ugyanis eltelt a hét, de még milyen gyorsan. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy csak 3 napot kellett iskolába menni, ami nagyon megkönnyítette a dolgom. Ettől függetlenül ugyanúgy megy tovább ott is az élet, mintha nem lett volna szünet. Hihetetlen.
Viszont, hogy a lényegre térjek: egy Book Tag-et hoztam nektek. Hátha segít kipihenni a hetet vagy esetleg felkészülni a következőre. Bár belegondolva, inkább csak egy rövid kikapcsnak elegendő.

A sok locsogás közepette szinte teljesen megfeledkeztem a legfontosabbról, és már majdnem bele is vágtam a kérdések elemzésébe és megválaszolásába. Azonban még éppen időben eszembe jutott: köszönetet mondani.

Nagyon szépen köszönöm @AniTiger-nek, a Hagyjatok! Olvasok! blog írójának, hogy eszébe jutottam, amikor eljutott a személyek kihívása részhez. Amikor három napja kaptam az értesítést, alig hittem a szememnek. Rendben, ez egy kicsit túlzás, azonban tényleg nagyon örültem neki! Rettentő kedves tőle, hogy rám is gondolt. Ha kíváncsiak vagytok az ő válaszaira, ide kattintva megnézhetitek.

Nos, ahelyett, hogy tovább húznám az időt, talán javasolt lenne végre belekezdenem:



1. Egy író, akitől szeretnél olvasni idén, de eddig még semmit nem olvastál tőle.

Krystal Sutherland. Egészen 2017 szeptemberéig nem hallottam az írónőről, ami engem már nem is lep meg. Azóta csak annyit tudok mondani róla, hogy első regényes író. Igen, ennyi.
Azonban, ha erre a bizonyos első regényre fókuszálunk egy kicsit jobban, akkor elmondhatom, hogy: amikor megláttam valamelyik közösségi oldalon, hogy van beleolvasó, lecsaptam rá. De tényleg. Legelején a borító fogott meg nagyon, majd a fülszöveg is, miután elolvastam. Utána pedig az a 30 oldalas beleolvasó... Szerintem meg akarnak ölni. Annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy ezt idén mindenképp be kell szereznem és el kell olvasnom. Egyébként ennek a hirtelen rajongásnak sajnos volt áldozata, mert nem bírtam magamban tartani azt, ami előtört belőlem a könyv kapcsán. És mi lesz, ha majd elolvasom...

Krystal Sutherland: A szerelem kémiája.
Megjelenés éve: 2016.


2. Egy könyv, amit mindenképpen szeretnél elolvasni.

Ez nehéz kérdés. Sajnos túl sok ilyen van. De azért megpróbálok választani egyet. Talán Jay Asher: Tizenhárom okom volt... című könyve. Tudom, sokan azt mondják, hogy nem annyira jó, viszont molyon mégis csak több mint 5000 olvasás van jelölve. Ez sem lehet véletlen. Meg az a 75% sem rossz, amit kapott. És talán sorozatot sem véletlenül csináltak belőle. Szóval igen, mindenképp el szeretném olvasni, idén már biztos.

Jay Asher: Tizenhárom okom volt...
Megjelenés éve: 2007.

3. Egy klasszikus, amit szeretnél elolvasni.

Szerintem túlzottan sok a klasszikus, ami a váró- illetve kívánságlistámon szerepel. De egyet kiválasztottam, amit idén valamikor biztosan elolvasok majd. Ez Jane Austen-től a Meggyőző érvek. Mamámnak van meg a könyv, tőle pedig bármikor kölcsönkérhetem, szóval az idő sem sürget. Ha jól emlékszem, akkor ezzel a borítóval van meg neki.

Jane Austen: Meggyőző érvek.
Megjelenés éve: 1818.

4. Egy könyv, amit szeretnél újraolvasni.

Idén nem csak egy könyv újraolvasása szerepel a "bakancslistámon", többet is tervezek. Ha csak egyet kellene kiemelnem, akkor az az előző év egyik nagy kedvence, mi más is lehetne, mint Leiner Laura: Ég veled című könyve. Szerintem nem szükséges megmagyaráznom. A könyvről később bővebben...

Leiner Laura: Ég veled.
Megjelenés éve: 2017.


5. Egy könyv, ami ezer éve várólistás és idén el akarod olvasni végre.

Elég sok könyv van, de most Danielle Steel: Szívdobbanására esett a választásom. Már 2016. februárja óta a várólistámon van, viszont azóta nem jutottam el odáig, hogy el is olvassam. Mindig csak tervezgetem, tervezgetem, de sosem valósul meg. Idén viszont, ha törik, ha szakad, el lesz olvasva és kész.

Danielle Steel: Szívdobbanás.
Megjelenés éve: 1991.

6. Egy jó vastag könyv, amit beterveztél.

Ebben nem vagyok teljesen biztos, de ahogy nagyjából átnézegettem a tervezettek listáját, talán a maga 456 oldalával Kelly Oram: Cinder és Ella 2. része, az Örökkön-örökké. Azonban előtte még újraolvasásra vár az első rész, a Cinder és Ella. Ki tudja, lehet, hogy most már kevésbé fog tetszeni, mint 2016 januárjában, amikor először olvastam.

Kelly Oram: Örökkön-örökké (Cinder és Ella 2.)
Megjelenés éve: 2017.

7. Egy író, akitől már olvastál és idén is szeretnél.

Amikor először elolvastam a kérdést, arra gondoltam, hogy 'Remek, erre nem is tudok válaszolni.' Aztán átfutottam azért a várólistát és mégis találtam egy írót, akitől tavaly olvastam és idén is tervezek olvasni. Spirit Bliss. A Démoni érintés trilógiájának 2. részét. A jövő árnyait. Kíváncsian várom, hogy mi lesz Katherine-nel ebben a részben.

Spirit Bliss: A jövő árnyai (Démoni érintés 2.)
Megjelenés éve: 2012.

8. Karácsonyra kapott könyv, amit el fogsz olvasni idén. 

Csendes Nóra: Zápor utca. Ezt a könyvet tulajdonképpen névnapomra kaptam, azonban mivel 23-án van, nekem tulajdonképpen karácsonynak számít. Mamámtól mindig dupla ajándékot kapok. Ez is egy dupla ajándék volt. Már várom, hogy sort keríthessek rá.

Csendes Nóra: Zápor utca.
Megjelenés éve: 2016.


9. Egy sorozat, amit elkezdeni és befejezni is 2018-ban fogsz.

Leszögezném, hogy ez nem biztos, hogy össze fog jönni, azonban nagyon bízom benne, mert már régóta szeretnék elmélyedni a történetben. Eddig csak annyit tudok, amit hallottam innen-onnan. Egyik barátnőm olvasta, neki nagyon tetszett. Szerintem belőlem is pozitív véleményt fog kiváltani Lakatos Levente. Igen, a Szigorról beszélek.

Lakatos Levente: Szigor 1-10.
Megjelenés éve:
A tiltás gyönyöre 2016.
A pillangók ébredése 2016.
A hatalom szabályai 2017.
Megjegyzés: Tudom, a harmadik könyvet
nem tudtam szépen odaszerkeszteni.

10. Egy megkezdett sorozat, amit be fogsz 2018-ban fejezni.

Ez egy nagyon jó kérdés. Ezzel is ugyanígy voltam, mint a 7.-el. Sikeresen találtam egyet. Lauren Kate: Rapture - Boldogság. Ez a Fallen sorozat 4., befejező kötete. Saját példány, hála @Fallen_Angel molynak, akitől a sorozat mind a négy kötetét kaptam. Itt is köszönöm, még mindig ugyanolyan hálás vagyok! :)
Visszatérve, már szerintem egy éve legalább tervezem, hogy befejezem végre, viszont valamiért nem jutottam el odáig. Pedig nagyon sokszor volt, amikor nem tudtam mit olvasni. Éppen ezért, idén már muszáj lesz befejezni.

Lauren Kate: Rapture - Boldogság (Fallen 4.)
Megjelenés éve: 2012.

11. Van valami olvasási terved? Ha igen, hány könyvet tervezel idén elolvasni?

Idén legalább 50 könyvet el szeretnék olvasni. Tavaly 36-ot sikerült. Akit érdekelne esetleg a nagyjából felvázolt terv, az ide kattintva elolvashatja.

12. Bármilyen egyéb célkitűzés?

Sajnos rengeteg van. Ezt nem szeretném nagyon most részletezni. Akit esetleg érdekel, vagy ha van rá igény, akkor írhatok róla egy posztot. Kérlek írd meg nekem hozzászólásban mindenképp, ha érdekel, hogy tudjam kell-e egy bejegyzés róla.


Ennyi lett volna ez a Book Tag. Köszönöm, hogy végigolvastad és azért is nagyon hálás leszek, ha hozzászólásban esetleg hozzáfűzöl valamit például valamelyik csatolt könyvvel kapcsolatban.
Kicsit tovább tartott egyébként megírni, mint számítottam rá, ezért sem tudtam a tervezett időpontban megosztani veletek.

FONTOS! Ezentúl minden vasárnap szeretnék egy bejegyzést megosztani veletek. A közzététel ideje: 18:00. Ha érdekelnek a további Book Tag-ek, értékelések, vélemények, egyéb dolgok, ekkor érdemes figyelni az oldalt.

Még egyszer köszönöm a figyelmet, remélem, hogy te is terveztél ezek közül a könyvek közül valamit 2018-ra, ha igen, hozzászólásban nagyon szívesen elolvasom. Legyen nagyon szép estéd!
Kellemes hetet, sok-sok jó olvasmányt és jövő héten találkozunk!

2018. január 1., hétfő

2018 - Az új csodák éve

Az új (és régi) csodák éve - Az idei év első bejegyzése arról fog szólni, hogy mit tervezek elolvasni ebben az évben. Ez tulajdonképpen félig egy lista, amin szerepelnek a várólistás könyveim, illetve azok a könyvek, amik 2016-ban és 2017-ben annyira tetszettek, hogy idén mindenképpen újra szeretném olvasni.
Nézzük is, mi minden került ide:


Értelemszerűen nem sorrendben vannak, hanem úgy, ahogy a molyos várólistámon szerepelnek.

Könyvek, amik már a polcomon vannak és az elolvasásra várnak:
  • Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember
  • Gárdonyi Géza: Ida regénye
  • G. Szabó Judit: Hárman a szekrény tetején (Hárman a szekrény tetején 1.)
  • Danielle Steel: Szívdobbanás
  • Danielle Steel: Vele vagy nélküle
  • Lauren Kate: Rapture - Boldogság (Fallen 4.)
  • Spirit Bliss: A jövő árnyai (Démoni érintés 2.)
  • Spirit Bliss: A jelen árnyai (Démoni érintés 3.)
  • Cecelia Ahern: Ajándék
  • Juhász Magda: Bocsok, őzek, mókusok
  • Zelk Zoltán: Bál az erdőben
  • Bogos Katalin: Jó reggelt, december!
  • Alan Dean Foster: A bolygó neve: Halál (Alien 2.)
  • Alan Dean Foster: A végső megoldás: Halál (Alien 3.)
  • Kathleen O'Malley - A. C. Crispin: Feltámad a Halál (Alien 4.)
  • Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis (Pippa Kenn-trilógia 2.)
  • Csendes Nóra: Zápor utca
  • Emily Brightwell: Mrs. Jeffries és a gyilkos bál (Mrs. Jeffries 5.)
  • Agatha Christie: Az ABC-gyilkosságok (Hercule Poirot 13.)
  • Agatha Christie: Gyilkosság meghírdetve (Miss Marple 5.)
Könyvek, amik még a gazdájuknál vannak, de hamarosan kölcsönkérem elolvasásra:
  • Belinda Alexandra: Zafír égbolt
  • Jane Austen: Meggyőző érvek
  • Charlott Bronte: Jane Eyre
  • Jandy Nelson: Az ég a földig ér
  • Kalapos Éva: Rázós utakon (D.A.C. 2.)
  • Lakatos Levente: A tiltás gyönyöre (Szigor 1-4.)
  • Lakatos Levente: A pillangók ébredése (Szigor 5-7.)
  • Lakatos Levente: A hatalom szabályai (Szigor 8-10.)
  • Marni Bates: Itt a vége, lúzer véle! (Smith Gimi 4.)
  • Marni Bates: Rocksztárt kaptam karácsonyra
  • Kelly Oram: Csókelvonó kockáknak (Szívzűrterápia strébereknek
  • Kelly Oram: Örökkön-örökké (Cinder és Ella 2.)
  • Kelly Oram: Sz mint szűz
  • Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?
  • Lizzy Charles: Zűröstül-bőröstűl
  • Marni Bates: Gyilkos a vonal végén
  • Miranda Kenneally: Becsavart szerelem (Hundred Oaks)
  • Jen Klein: Rád hangolva
  • Jane Teller: Semmi
  • Jay Asher: Tizenhárom okom volt...
Könyvek, amiket a könyvtárból kölcsönöznék ki:
  • Jojo Moyes: Mielőtt megismertelek (Mielőtt megismertelek 1.)
  • Wéber Anikó: Az osztály vesztese
A listán szereplő könyvek száma: 42.
Ez már önmagában 6 könyvvel több, mint amit 2017-ben el tudtam olvasni. Nagyon örülnék, ha sikerülne mindet elolvasnom, emellett, ha találok még valamelyik ismerősöm polcán tetsző könyvet, akkor az is hozzáadódik.

Könyvek, amiket újraolvasnék:
  • Kelly Oram: Cinder és Ella (Cinder és Ella 1.)
  • Kemese Fanni: A napszemű Pippa Kenn (Pippa Kenn-trilógia 1.)
  • Kody Keplinger: The DUFF - A pótkerék
  • Agatha Christie: Az Ackroyd-gyilkosság (Hercule Poirot 4.)
  • Leiner Laura: Ég veled (Iskolák versenye 1.)
Összegezve:
Az évben a lista szerint 47 db könyvet tervezek elolvasni.
Reménykedem, hogy: sikerül a tervezetteket elolvasni, illetve bővíteni is a listát.

2018-ra célul kitűzött elolvasott könyvek száma: 50.
Az első és leglényegesebb ezzel a számmal kapcsolatban: reménykedni. Reménykedni, hogy idén már sikerül teljesítenem a kitűzött célt.

Tudom, ez egy elég nyers, szinte semmilyen bejegyzés lett, azonban szükségét éreztem megosztani veletek az idei tervezett olvasásaimat.
Minden tippnek, véleménynek és bárminemű hozzászólásnak nagyon örülök. Írjátok csak le bátran, mit gondoltok a bejegyzéssel kapcsolatban, vagy csak úgy mondjátok el a véleményeteket. Mindent nagyon szívesen veszek.
Legyen szép napotok, olvassatok sokat, élvezzétek az új év első hetét! :)